Vissza

Thaiföldön zajlanak az idei IDBF Nemzetek Közötti Világbajnokság előkészületei

Az idei sárkányhajó világbajnokság rendezője Thaiföld, helyszíne Pattaya. Az elmúlt héten Járosi Péter az MSSZ elnöke, egyben az Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) alelnöke, hivatalos bejáráson vett részt a verseny helyszínén. A mind összesen négy napos kint tartózkodás tapasztalatairól az elnök úr a következő összefoglalót adta.

Thaiföldön zajlanak az idei IDBF Nemzetek Közötti Világbajnokság  előkészületei

Feszes programot bonyolítottunk le Mike Thomassal az IDBF elnökével és Melanie Cantwellel az IDBF technikai vezetőjével. A verseny előkészületeit ellenőriztük, a sportolók megérkezésétől, egészen az elutazásig mindent megkonzultáltunk a szervezőkkel, és több hivatalos megbeszélést is folytattunk a sportvezetőkkel. Örömteli érzés volt, hogy az eddigi magyar rendezésű versenyeket tekintik standarnak, és így öröm volt látnom, hogy több, a tavalyi általunk rendezett szegedi világbajnokságon bevezetett újítást fognak megvalósítani a szervezés során. IDBF alelnökként az én portfóliómhoz tartozik a világversenyek szervezésének segítése, ellenőrzése, de ezt én elsődlegesen tanácsadásként fogom fel, hiszen a célunk, hogy minden rendező a nemzeti sajátosságait, lehetőségeit felhasználva a szabályok pontos követésével valósítsa meg, hozza létre az adott világversenyt.

A tahi szervezők mindent megtesznek a magas színvonalú rendezés érdekében. Csodálatos körülmények között fognak lakni a sportolók. A szervezők, mint egy olimpiai faluban, egy területen biztosították, az anyagi lehetőségekhez igazodó szálláshelyeket. Miközben egy világversenyről beszélünk, egy óriási turisztikai atrakció részesei lesznek a résztvevő sportolók.

A résztvevők száma is imponáló, hiszen 28 nemzet lesz ott a világbajnokságon, mint egy 2600 sportólóval. A 2013. évi Magyarországon megrendezett nemzetek közötti világbajnokság létszám adatait nem haladja meg ez a szám, így ebben bajnokok maradunk, de tekintélyes létszámról beszélhetünk, figyelembe véve, hogy nem Európában lesz a verseny. A mezőny nagyon erős, nem lesz egyszerű érmet szerezni az ázsiai térségben, hiszen a sportág összes őshonos nemzete jelen lesz a világbajnokságon, és természetesen mindenki nyerni szeretne.

Mi nemzeti válogatottunk is mindent meg fog tenni a siker érdekében!

További hírek

Sep.
04.
4. helyen végezett Magyarország a sárkányhajó Európa-bajnokság nemzetek közötti versenyében

4. helyen végezett Magyarország a sárkányhajó Európa-bajnokság nemzetek közötti versenyében

Szeptember 4-én vasárnap véget ért a 14. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokság. Az utolsó versenynapon kishajós Premier női sportolóink három napot végig versenyezve, sikert sikerre halmozva, 500m-es távon is bezsebelték az aranyérmet. Ugyanezen a távon Premier open kishajós csapatunk, három szoros futamot követően a második helyet szerezte meg.

Tovább
Sep.
03.
Hosszú és ismét eredményes versenynap az Európa - bajnokságon

Hosszú és ismét eredményes versenynap az Európa - bajnokságon

A harmadik napon, az esős reggelt követően folytatódott a bajnokság a 200m-es távon. Kimondottan hosszú nap volt, sötétedésig tartottak a futamok. Seniorjaink és premierjeink is példamutatóan kitartóan versenyeztek a kora esti órákig.

Tovább
Sep.
02.
Újabb érmek az esős Európa - bajnokságon!

Újabb érmek az esős Európa - bajnokságon!

Ma a 200 m-es futamokat rendezték az Európa - bajnokságon. Reggeltől kora délutánig a tegnapi magyar éremeső folytatódott, késő délután pedig le kellett állítani a versenyt villámlás miatt, majd a viharos eső is megérkezett. A mai nap mérlege két ezüst és egy arany érem.

Tovább

Simi 2019 - 2022

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói utoljára két világversenyen képviselték hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon. A 2020. évi világversenyeket a Nemzetközi és az Európai Sárkányhajó Szövetség törölte. A járvány miatt Simi, biztonsági okokból csak itthon versenyez, de készül 2022-re. A tervek szerint Sarasota (USA) és Kijev (Ukrajna), várja a magyar szövetség sportolóit.

További információk
Emberi Erőforrások Minisztériuma sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png Holiday 55 Hungary sarkanyhajo_5a9d551b57ebb.png
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság