Vissza

Kiegyensúlyozott, látványos futamokkal indult a bajnoki szezon a sárkányhajósoknál

Az elmúlt hétvégén nyolcadik alkalommal rendezte meg a szövetség a Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokságot és Magyar Kupát, amely egyben a hatodik Szarvasi Medencés Sárkányhajó Verseny volt. A rendezvényt a Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület, valamint a Magyar Sárkányhajó Szövetség közösen szervezte meg.

Kiegyensúlyozott, látványos futamokkal indult a bajnoki szezon a sárkányhajósoknál

A versenyen hat fős csapatok ülnek a húsz személyes hajókba egymással szemben, majd a rajt vezényszóra kezdenek evezni. Az a csapat győz, amelyik el tudja tolni a hajót az ellenkező irányba 2,5 méterrel. Ez maximum egy percig tarthat, majd kihirdetik a győztest. A csapatok jelentős része egy percen belül el tudja tolni a másik hajóját, de a nap során több egy perces, látványos, és roppant fárasztó ütközet is lezajlott.

A versenyen csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők versenyezhettek. Örömteli, hogy a járvány ellenére, a tagszervezetek jelentős része képviseltette magát, és a szabadidős, valamint az egyetemi kategóriában is indultak csapatok.

A legénységek, láthatóan alaposan felkészültek a medencés versenyre, amely jelentősen különbözik a szabad vízen történő evezéstől. Erre külön technikával kell készülni. Itt is nagyon fontos az együttes evezés, de különösen nagy szerepet játszik a gyors és erős, dinamikus mozgás, melyet legalább egy percig bírni kell, és persze az izomtömeg is sokat számít, valamint az ellenerő miatt nem szabad a padról leesni, mert az végzetes lehet a csapat eredményességének szempontjából.

A bajnokságon kiválóan szerepeltek a PTE-PEAC legénységei, hiszen a nyílt vegyes és az egyetemi kategóriát megnyerték, a női kategóriában pedig harmadikok lettek.  A BRSE Főnix Dragon SE sportolói a nyílt női kategóriában lettek bajnokok, a nyílt és szabadidős vegyesben pedig második helyezést szereztek. A szervező Körös Dragon SE két harmadik helyezést szerzett, míg a Dunai Sárkányok Vác legénységei két második helyezéssel büszkélkedhetnek. A nyílt open kategóriát a KSI Dragons formáció nyerte meg, míg a szabadidős vegyesben a VASárkányok Szeged A és B csapata is a dobogóra állhatott.

További hírek

Mar.
04.
Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Az elmúlt hétvégén háromnapos edzőtáborban vettek részt az U18, U24, és Premier életkorú sportolok a Tatai Edzőtáborban. Az edzőtábor elsődleges célja melyet maximálisan sikerült megvalósítani, az utánpótlás, és a premier válogatott keret tagjainak összetartása, kondicionális teljesítőképességének felmérése, fejlesztése, közösség fejlesztés és csapatépítés. A harmadik napon vasárnap, a szövetség 2024. évi sportszakmai napja került megrendezésre, ahol több sportágspecifikus szakmai előadást és a HUNADÓ tájékoztatóját hallgatták meg a sportolók és a klubok vezetői.

Tovább
Feb.
29.
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is.

Tovább
Feb.
11.
10.  Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

10. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

Szarvason 8. alkalommal rendeztek medencés sárkányhajó versenyt. A Magyar Sárkányhajó Szövetség ebben az évben is a Körös Dragon SE-t bízta meg a Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság rendezésével, így a szövetség részéről jubilált a rendezvény, hiszen ez volt a 10. medencés bajnokság. 72 nevezés érkezett a rendezvényre, ahol összesen 124 futamban mérkőztek meg az ellenfelek egymással. A kategóriák változatlanok voltak az előző évekhez képest.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság