Vissza

Jégen is taroltak a Dunai Sárkányok

Január közepén Kínában, Duolunban rendezte meg az IDBF (Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség) társult szervezete IIDBF az első jég-sárkányhajó világbajnokságot. A versenyen 27 ország több, mint 300 sportolója vett részt. A hazánkat képviselő csapat gerincét a Dunai Sárkányok sportolói adták.

Jégen is taroltak a Dunai Sárkányok

A csapat tagja volt a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökségi tagja Szabó Miklós, aki a váci Dunai Sárkányok Klub vezetője.

A világbajnokságon 4, 5 és 12 fős egységek versenyeztek 100 és 200 méteren. Bár a jég-sárkányhajózás technikája nagyban eltér a sárkányhajózástól, csapatunk itt is kiválóan szerepelt. Összesen egy arany és négy ezüstérmet nyertünk, sok esetben olyan rutinos jég-sárkányhajós csapatokat magunk mögé utasítva, mint a kanadaiak, vagy a kínaiak. Ezen a versenyen mutatták be azt az új eszközt, ami egy fakutya-szerű egyszemélyes, két síbottal hajtott, lábbal kormányozható csúszka. Ezekből 4 db összekapcsolásával alakult ki a legkisebb „hajóegység”. Mivel ez egy teljesen új technika volt számunkra is, így a nagy lendületnek köszönhetően csapatunk a 100 méteres versenyen a cél előtt néhány méterrel felborult. Hiába vezettünk majd fél pályával, sajnos ebből a versenyből kizártak. A 200 méteren viszont már biztonsági játékot játszva a 2. helyen végeztünk.  Az 5 fős hajók versenyében 100 és 200 méteren is 2. míg a 12 fős hajók mezőnyében 100 méteren első, 200 méteren a 2. helyen végeztünk.

A legnagyobb kihívást a rettentő hideg jelentette. A versenynek helyt adó Belső-Mongóliában az évi fagyos napok száma 200, nem ritka a mínusz 30 fok alatti hőmérséklet, és igen nagy a nap közbeni hőingadozás. További nehezítő tényező a Szibéria felől folyamatosan fújó elképesztően erős és hideg szél. Ezért az időjárás előrejelzés megadja a valós hőmérsékletet, és a relatív hőérzetet. Ez az ott tartózkodásunk első napjaiban mínusz 28 fok volt, mínusz 38 fokos hőérzettel. Ez minket is próbára tett, el lehet hát képzelni, mit érezhettek azok a csapatok, akik plusz 30-35 fokból érkeztek a versenyre! A döntő napján „csak” mínusz 8 fok volt, úgyhogy már mindenki szó szerint szenvedett a melegtől. Sapka és kabát nélkül szaladgáltunk a versenypályán. További nehézséget jelentett a kb. 1500-2000 méteres tengerszint feletti magasságon tapasztalt oxigénhiány.

A versenyt a város közepén lévő befagyott tó (Longze lake) jegén rendezték. Itt állították fel a versenyközpontot, és a tökéletesen kiépített pályát is. A szervezők minden szempontból kitettek magukért, színpompás nyitó- és záró ceremónia foglalta keretbe a versenyt. Az ünnepélyes eredményhirdetés után egy közeli üdülőhelyen, egy jurta partival zárult a hivatalos program.  A csapatokat a helyi szállodákban szállásolták el, és városnéző programot is szerveztek.

További hírek

Mar.
04.
Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Az elmúlt hétvégén háromnapos edzőtáborban vettek részt az U18, U24, és Premier életkorú sportolok a Tatai Edzőtáborban. Az edzőtábor elsődleges célja melyet maximálisan sikerült megvalósítani, az utánpótlás, és a premier válogatott keret tagjainak összetartása, kondicionális teljesítőképességének felmérése, fejlesztése, közösség fejlesztés és csapatépítés. A harmadik napon vasárnap, a szövetség 2024. évi sportszakmai napja került megrendezésre, ahol több sportágspecifikus szakmai előadást és a HUNADÓ tájékoztatóját hallgatták meg a sportolók és a klubok vezetői.

Tovább
Feb.
29.
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is.

Tovább
Feb.
11.
10.  Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

10. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

Szarvason 8. alkalommal rendeztek medencés sárkányhajó versenyt. A Magyar Sárkányhajó Szövetség ebben az évben is a Körös Dragon SE-t bízta meg a Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság rendezésével, így a szövetség részéről jubilált a rendezvény, hiszen ez volt a 10. medencés bajnokság. 72 nevezés érkezett a rendezvényre, ahol összesen 124 futamban mérkőztek meg az ellenfelek egymással. A kategóriák változatlanok voltak az előző évekhez képest.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság