Vissza

30 éves a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF)

Ugyan az idei világbajnokság és a nagyszabásúra tervezett ünnepi esemény elmaradt a koronavírus járványhelyzet miatt, de 2021. november 7-én, rendhagyó keretek között, on-line formában, megtartotta jubileumi ünnepségét a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF). A magyar Sárkányhajó Szövetség elnöksége a szeptemberben megrendezett 19. Sárkányhajó Magyar Bajnokságon egy 100m-es sprintfutammal, tortával és a jelenlévő sportolók koreográfiájával köszöntötte az IDBF-et fennállásának 30. évfordulója alkalmából.

30 éves a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF)

A 30. évforduló kapcsán az IDBF korábban megnyitott egy pályázatot „Hall of Fame” néven, amiben jelölni lehetett azon személyeket, akik a sárkányhajó sport fejlődése, népszerűsítése szempontjából a legnagyobb jelentőséggel bírnak/bírtak az IDBF fennállásának 30 éve során.

A Magyarországról és a világból, három jelöltre nyújtottak be pályázati anyagot és jelölték őket díjra. Járosi Péter MSSZ elnökre, az IDBF és EDBF alelnökre, Sziklenka László MSSZ szakmai elnökhelyettesre és Szabó Miklós MSSZ elnökségi tagra, a Dunai Sárkányok STE Vác elnökére lehetett a magyar sportvezetők közül szavazni.

Örömmel osztjuk meg, hogy a komoly nemzetközi jelölti körből, Járosi Pétert, beválasztották a Hírességek Csarnokába.

A 30 éves ünnepi eseményről az IDBF készített egy rövidebb videót, melyet a https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=1969636756539543 linken érhető el, melyben a Magyar Sárkányhajó Szövetség tagságának ünnepi fotói 0:41:53-tól, az IDBF Hall of Fame díjazottak 1:03:30-tól tekinthetők meg.

További hírek

Jul.
24.
Hét éremmel zárták a magyar sportolók a sárkányhajó világbajnokságot

Hét éremmel zárták a magyar sportolók a sárkányhajó világbajnokságot

Július 24-én vasárnap véget ért a 13. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság. Az utolsó versenynapon a Dragon Aqua legénysége kishajós senior A vegyes kategóriában állt rajthoz az 500 méteres versenytávon. A hat végigversenyzett napot követően, szoros küzdelemben, a bronz érmet szerezte meg a székesfehérvári legénység. A PTE-PEAC csapata az utolsó napon premier női és open számokban versenyeztek 500 méteren kishajóban. Az open legénység a hatodik, a női legénység pedig az ötödik helyet szerezte meg a nagydöntőben.

Tovább
Jul.
23.
Ezüstös ötödik nap a világbajnokságon

Ezüstös ötödik nap a világbajnokságon

Az ötödik versenynapon a magyar legénységek ismét rajthoz áltak Sarasotában a sárkányhajó világbajnokságon, de immár 500 méteren. Délelőtt a fiatalok kezdtek az egyetemi kategóriában, ahol három időfutatmot rendeztek. A PTE - PEAC legénysége, folyamatosan javítva az időeredményeit, végül a 2. helyen végzett, és ezzel az egyetemi kategóriában a világbajnokságot 1 arany és 2 ezüst éremmel zárta. Holnap szintén 500 m-en versenyeznek, de most már 10 fős legénységekkel, nyílt és női kategóriában.

Tovább
Jul.
22.
Hall of Fame avagy a hírességek csarnoka

Hall of Fame avagy a hírességek csarnoka

Az Egyesült Államokbeli Sarasotában ünnepelte a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) a kiemelkedő sikereit azoknak a férfiaknak és nőknek, akik sokat tettek a sárkányhajó sport fejlődéséért. Akár a vízen nyújtott teljesítményükkel, akár a háttérben folytatott munkájukkal, megmutatták elköteleződésüket a sport építésért és sokakat isnpiráltak arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Gratulálunk az IDBF Hall of Fame elsőként beválasztott tagjainak: Lu Jindong, Robert Wilson, Bob and Peggy Morro, Mike Thomas, Julie Doyle, Don McKenzie, Péter Járosi, Jonathan Taylor, Mike McKeddie-Haslam, Kamini Jain, Kevin McFadden.

Tovább

Simi 2019 - 2022

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói utoljára két világversenyen képviselték hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon. A 2020. évi világversenyeket a Nemzetközi és az Európai Sárkányhajó Szövetség törölte. A járvány miatt Simi, biztonsági okokból csak itthon versenyez, de készül 2022-re. A tervek szerint Sarasota (USA) és Kijev (Ukrajna), várja a magyar szövetség sportolóit.

További információk
Emberi Erőforrások Minisztériuma sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png Holiday 55 Hungary sarkanyhajo_5a9d551b57ebb.png
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság